A honlap frissítése az magyar animációs szakma általános rosszkedve miatt
ideiglenesen szünetel.
Filmötletvadászat a Filmalapnál
2012. május 4. A Magyar Nemzeti Filmalap sajtóközleménye
Minden egy jó ötlettel kezdődik. A kasszarobbantó sikerfilmek is.
A Magyar Nemzeti Filmalap filmötletvadászatot hirdet, melynek célja, hogy végre előkerüljenek a fiók mélyéről, vagy most először papírra vetődjenek azok az ötletek, melyekből egy profi csapat közreműködésével akár a jövő mozisikerei is elkészülhetnek.
A Filmalap 2012. május 7 - június 6. között várja amatőrök, pályakezdők és profik játékfilm-ötleteit, melyek számát nem korlátozzuk, mindenki több ötletet is beküldhet. Filmötletenként max. háromoldalas (8000 karakter) leírást várunk e-mailen, valamint a filmötletvadászat adatlapját kitöltve. Ehhez az akcióhoz nem szükséges regisztrálni és egyéb dokumentumokat sem kell csatolni.
Az akció keretében a Filmalap különös figyelemmel illeti a Magyarország meghatározó alakjait, sorsfordító eseményeit és korunk jellegzetes jelenségeit, szereplőit, élethelyzeteit középpontba helyező ötleteket. A történelmi film, kalandfilm, vígjáték, krimi, thriller, rom-kom, stb. műfajú egész estés játékfilmek alapjául szolgáló filmötletek közül a Filmalap forgatókönyv fejlesztési részlege válogatja ki a legjobbakat.
A Filmalap a legjobb ötleteket forgatókönyv fejlesztési pályázatán előzetesen támogatottnak nyilvánítja, a forgatókönyv fejlesztéséhez szakmai hátteret biztosít, és alkotóit meghívja egy szakmai fórumra, ahol az ötletgazdák 5 perces prezentáció (pitch) után filmelőállítót, producert találhatnak. Ezen a fórumon a részvétel nem kötelező, a jó ötletek enélkül is fejlesztési pályázatra kerülnek.
Animált népművelés és metafizika
John Halas 100 A száz éve Budapesten született Halász Jánost, az Állatfarm rendezőjét a brit animáció atyjaként tartja számon a filmtörténet.
A mozi több, mint száz éves története során a világ számos országban magyar származású szakembereknek köszönhető, hogy az animációs filmgyártás művészi rangra emelkedett. Hajdú Imrét a francia Walt Disneyként tartják számon, Pál György a Philips számára készített bábreklámfilmjeivel vált a háború előtti holland animációs film egyik legismertebb alakjává. Halász Jánost, azaz John Halast a brit animáció atyjaként tartják számon.Tovább...
Boldog király kincse Orosz Márton / Manda
Vélhetően ez lehetett az első olyan színes reklámfilm Magyarországon, amely átütő sikert aratott.
A Boldog király kincse a Macskássy–Kassowitz–Halász-féle Coloriton műterem első fennmaradt reklámfilmje, amelynek eredeti nitrofilm-kópiája ma is hozzáférhető.
DIGITÁLIS AZONOSULÁS Az új képalkotási módszerek hatása a történetmesélésre Pálos Máté / Filmtett
Az utóbbi időben a képrögzítés technikai feltételei, módozatai és lehetőségei rohamosan megszaporodtak, és megkérdőjelezték a képről, a filmképről (és a filmről) alkotott fogalmainkat. Ha egy pillanatra eltekintünk attól a kérdéstől, hogy vajon a legújabb HD-kamerák képe mennyire megkülönböztethető a 35 mm-es filmétől, fontosabbá válik a többféle képtípus elterjedésének és a különféle képrögzítési módok egyszerűsödésének ténye. A képek és a képekhez kapcsolódó fogalmaink heterogenitása nehéz helyzetbe hozza a reprezentációval, fényképészettel, filmmel foglalkozó művészetelméletet. Tovább...
Így néz ki az új Tévémaci
Az új Tévémaci az m2-n egészen megváltozott: hazaérkezés után már megy is az asztali PC-hez, foci után menten számítógépezne, de macilány barátnője nem hagyja. Együtt tévéznek (van már távirányítójuk is), utána pedig előveszik a színes ceruzákat, és közösen rajzolnak, hangsúlyozva, hogy nem csak elektronikus szórakoztatási formák léteznek. A zene nem átírt, hanem egészen új dallamra épül.Tovább...
Az NMHHA első animációsfilm-pályázatának eredményei.
Az alapítvány művészeti kuratóriumának Gregor József-díját Tóth Pál animációs filmrendező vehette át Sándor János kuratóriumi elnöktől. A filmrendező és animátor a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének alapító tagja, valamint Szegeden létrehozta a Paja Filmstúdiót. Magyarországon ő rendezett először 3D-s animációs filmet, az animációs film világnapjának újraindítója és szervezője. Olyan rajzfilmek viselik kézjegyét, mint a Mézga család, a János vitéz, a Magyar népmesék, a Vízipók, csodapók, vagy a Mesék Mátyás királyról. Rendezőként jegyzi többek között a Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? és a Leo és Fredet. Tovább...
Jön a Nyócker 8D
Nyóc évvel ezelőtt, 2004-ben elkészült az első magyar gettórajzfilm, egy visítva röhögős történetet Budapest leghírhedtebb kerületéről, ami letarolta a világ animációs fesztiváljait és igazi kult filmmé vált itthon.
Azóta felnőtt egy újabb generáció, akik már máshogy látják a világot. Ezért 2012-ben visszatérnek hajdani piroslámpás kerületünkbe, de immár 3D-ben! A Nyócker 8D teljesen újravágva, kicsit lerövidítve, vadonatúj jelenetekkel április 5-étől látható a hazai moziban.Tovább...
Macskássy Gyula-emléknap az Örökmozgóban
Az Örökmozgó Filmmúzeum február 25-én, a hónap utolsó szombatján vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapot szentelt animációs klasszikusunknak.
Macskássy Gyula a harmincas évek elején kezdte pályafutását, és noha Magyarországon már jóval korábban is születtek animált filmkísérletek, mégis őt tartjuk a magyar animáció atyjának. Személye és munkássága folytonosságot jelentett a világháború előtti és az államosítást követő filmgyártás időszaka között. Első magánstúdióját Halász Jánossal (azaz a szintén száz éve született John Halasszal) és a később karikaturistaként dolgozó Kassowitz Félixszel közösen alapította. A ’48-as államosítást követően a már kizárólag Macskássy Gyula vezetésével működő animátorstábból (köztük például Dargay Attilával) néhány év átmeneti állapot után megszületett a Pannónia Filmstúdió, amely pár évtizeddel később az animáció fellegvárává nőtte ki magát.Tovább...
Túl a tizenötezer nézőn Az embert tragédiája Jankovics Marcell 23 évig készült animációs filmjét, Az ember tragédiáját a tavaly decemberi bemutató óta több mint tizenötezren látták.
Az elmúlt két és fél hónapban pozitív sajtóvisszhang és rendületlen érdeklődés övezte Az ember tragédiáját, így a nézőszám a napokban átlépte a tizenötezret. Jankovics Marcell nagyszabású Madách-adaptációja továbbra is műsoron van a budapesti Uránia Filmszínházban és számos vidéki moziban. Ugyancsak folytatódnak a közönségtalálkozókkal egybekötött vetítések, az elkövetkező hetekben a rendező személyesen kíséri el filmjét Balatonfüredre, Szombathelyre és Balmazújvárosba.Tovább...
Volt vita Vajna berlini tájékoztatóján Sopsits Árpád
Volt vita a filmért felelős kormánybiztos berlini tájékoztatóján, mert az Andrew Vajna úr által felvázolt pozitív képet néhányan úgy éreztük (Kovács Gábor, Muhi András producerek és én), hogy korrigálni, pontosítani, árnyalni kell. Mert nem arról van csak szó, hogy felépült-e és működik-e egy új rendszer, hanem hogy az demokratikusan a szakma egyetértésével, érdekeinek, jogainak tiszteletben tartásával, vagy autokratikusan: egyszemélyi kinevezésekkel, a szakma ajánlásainak, szokásjogainak mellőzésével történt. Tovább...
Elrugaszkodni, mint egy trambulinról a Filmhu videója
A Filmszemle utolsó napja
Végetért a Filmszemle: 62 vetítésen 10 ezer néző. A magyar film új erőre kapott és elindul - „mert a zsuga nálunk van”. A Filmszemle utolsó napján az életműdíjas Garami Gábort; a filmszemle támogatóját, Kovács Gábort; valamint Angelusz Ivánt, Salamon Andrást és Xantus Jánost kérdeztük. Tovább...
Mostantól háromdimenziós rajzfilmek is készülhetnek Kecskeméten
A Kecskeméti Rajzfilmstúdió - megőrizve az eddigi hagyományos rajzfilmgyártást is - a Magyar Állam, az Európai Unió, az Európai Fejlesztési Alap és a Docler Video Production Kft. támogatásával - létrehozta az új filmkészítési technikának megfelelő háromdimenziós filmek megvalósítására alkalmas stúdióját.
Február közepétől folytatódik
a KEDD-KINO animációs filmklub
A KINO mozi és a KEDD animációs filmstúdió tavaly szeptemberben indult közös filmklubja 2012-ben is folytatódik. A helyszín (KINO mozi) és az időpont tehát változatlan (kedd, du. 4 óra). Ami új, hogy kéthetente fogunk találkozni február 14. és április 24. között. Az egy hét múlva induló tavaszi felvonás alkalmai a filmes (és animációs?) műfajok köré fognak csoportosulni.
Az első alkalommal, mivel éppen Bálint-napra esik, a szerelem témájához kapcsolódó romantikus vígjátékok és melodrámák lesznek terítéken. És ahogy megszokhattátok már, a negyedév során régi-új hazai és külföldi animációs rövidfilmeket láthattok, a vetítéseket követően pedig az adott téma szakértőivel találkozhattok. A részvétel továbbra is ingyenes!
Tematika:
02.14. ANIMÁCIÓ + „romkom”, melodráma
02.28. ANIMÁCIÓ + videoklip
03.13. ANIMÁCIÓ + versfilm
03.27. ANIMÁCIÓ + horror, thriller
04.10. ANIMÁCIÓ + naplófilm
04.24. ANIMÁCIÓ + dokumentumfilm
A részletes programról itt tudtok bővebb információkat megtudni.
Ez itt pedig az esemény Facebook-oldala.
MOME 130 Ez az a forma
Az animáció, mindig mozgásban Fülöp József
Rajzoljunk, vagy programozzunk? A kérdésfeltevés nem pályaválasztási dilemma, nem arról van szó, hogy a tehetséges gyermek vizuális művészetekkel, vagy számítástechnikával foglalkozzék inkább. Másképpen fogalmazva; a rendelkezésre álló képalkotási módszerek, az álló- és mozgókép továbbítására alkalmas felületek, az audio-vizuális tartalmak multi-, cross-, hiper és transzmediális kontextusában mi az optimális alkotói, tervezői gesztus? Félreértések elkerülése végett itt nem a látvány minősége a kérdés - az ugyanis nem lehet kérdéses -, hanem annak további alkalmazása, szerepe az adott alkotásban, produkcióban, tartalomban. Tovább...
Átadták a Filmkritikusok díjait
A legjobb animációs film díját a 100 részes Magyar Népmesék sorozat kapta. Az ember tragédiája különdíjban részesült. Tovább...
Oscar-jelölés
A legjobb animációs film kategóriában Oscarra jelölték a részben a Kecskeméti Animációs Stúdióban készült, Chico és Rita című mesét. Ez remek magyar sikert is jelent egyúttal, főleg azután, hogy a Chico és Rita már az Európa Filmdíjat is megnyerte decemberben. Mellette a Csizmás, a kandúr, a Rango, a Kung Fu Panda 2 című hollywoodi rajzfilmek versenyeznek az arany szobrocskáért, valamint jelölt A rabbi macskája is, amely Annecy-ban diadalmaskodott.
Hegedűs 2 László filmje
a Drezdai Rövidfilm Fesztiválon
Hegedűs 2 László Rögtön jövök című rövidfilmje szerepel a Drezdai Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjában.
A Drezdai Rövidfilm Fesztivál Európa egyik legrangosabb filmes rendezvénye. Az elsősorban rövid- és animációs filmeket bemutató szemlét 1989 óta rendezik meg, az ideit január 26-28 között tartják.
Hegedűs 2 László Rögtön jövök című rövidfilmjét a 42. Magyar Filmszemlén mutatták be először.
A film képanyaga még 1977-ben S8-as technikával készült és 2010-ben digitális technikával Weöres Sándor halálának 20. évfordulójára fejezték be.
A film a költő verstöredékét használja fel: „Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más a beszéd és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz”, mindezt olyan formában teszi, hogy a szöveg illusztrálja a mozgóképet. A versben a szavak viszonya, a film jeleneteinek viszonyával, harmonizál, és szimbiózisban idézi meg a szellem és a lélek szabadságát.
A film címe emberi jelenlétet tételez fel, de a főszereplő egy lepel, lepedő. Ez (ő) van animálva = életre keltve, a mellékszereplők pedig papírlapok. A film nem egy történetet jelenít meg, hanem a gondolatot, a fogalmat transzformálja látvánnyá. Vizualizálja a gondolatot. A mozgókép ebben az esetben olyan, mint egy vizuális értékeket hordozó állókép mozgókép változata (mozgóképvers, mozgóképmontázs).
Hegedűs 2 László rövidfilmje legutóbb Szegeden, a Nemzetközi S8-as Rövidfilmfesztiválon a legjobb magyar film díját kapta.
Szomorúan tudatjuk, hogy elhunyt
Farkas Antal Jama
Jama 1960-ban született Kecskeméten. A Kodály Iskolában Szappanos István tanítványa volt, majd Budapestre került: a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskolát fotó és tipográfia szakon.
„Papíron” fotóművész volt, de szerteágazó tevékenységének jellemzéséhez ez a titulus vajmi kevés lenne. Képeket talált ki, és meglévőket értelmezett újra, fotóalbumokat készített és szerkesztett, képei rendszeresen láthatók voltak hazai és külföldi kiállításokon, s az elmúlt években ő jegyezte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szignálfimjeit. (Forrás: Baon.hu)
VÁRJUK A FILMEKET! 9. Jameson CineFest
2012. május 31-ig várjuk a nevezéseket a 9. Jameson CineFestre, Magyarország vezető filmfesztiváljára. A versenybe került filmek listáját augusztus közepén hozzuk nyilvánosságra. Tovább
A szervezők szeretettel várják a filmes alkotókat a nagy hagyományokkal rendelkező Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválra (Szolnok, 2012. október 11-14.).
A fesztiválra olyan 2010. január 1 után készült művek nevezését várjuk, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, (újra) értelmezésére vállalkoznak, illetve egy vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek.
Itt a helye azoknak a filmeknek is, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit tárják fel. Nem utolsó sorban pedig várjuk azokat a filmeket, amelyek maguk is a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával készültek (pl. kísérleti és animációs filmek). Tovább
A 2012-ben Szombathelyen megrendezésre kerülő MediaWave szervezői már várják a nevezéseket.
A MEDIAWAVE Fesztivál – „FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA” olyan alkotók jelentkezését várja, akik divatoktól független, egyéni úton járnak, akik számára a technika nem cél, hanem eszköz; akik öntörvényű filmnyelvet akarnak teremteni, éljenek bárhol a világban, kisebbségben vagy kevésbé reflektorfényben lévő tájakon. A szervezők olyan fesztivált szeretnének, ahol nem az egzotikum, a trükk játssza a főszerepet, hanem az eredeti, a friss, az életteli szemlélet, ahol sokféle gondolkodású, szabad szellemű alkotók találkozhatnak egymással. Tovább
200 pályázó és telt ház az Odeonban FilmCsata rövidfilmes verseny
Kiemelkedő sikerrel zárult a Filmtekercs.hu és a magyarhangya közösen megrendezett FilmCsata rövidfilmes versenye: közel 200 alkotást neveztek, és 16000 ember vett részt a végeredmény megszavazásában.
Az Odeon-Lloyd moziban december 15-én megtartott zárórendezvényre szinte be sem lehetett férni, a művészmozitól szokatlan módon óriási tömeg volt kíváncsi az eredményre és a győztes filmekre. Tovább...
A Magyar Filmművészek Szövetségének választmánya 2011. december 19-én új vezetőséget választott.
Tiszteletbeli elnök: Jancsó Miklós, elnök: Tarr Béla, alelnök: Kende János, főtitkár: Janisch Attila, elnökség: Almási Tamás, Báron György, Szomjas György
A megújult Magyar Filmművész Szövetség képviselni kívánja az egész magyar mozgókép kultúra minden területét. Nyitni kíván a mozgóképes szakma minden irányába és határozottan kíván föllépni ezeknek védelmében. A Szövetség új vezetése a magyar mozgókép kultúrát egységes egésznek tekinti, minden filmműfajnak és minden mozgóképes megjelenési formának, valamint a filmgyártáson túl a forgalmazásnak, a moziknak és a szaksajtónak is érdekképviselete kíván lenni. Az eddig folytatott defenzív magatartást egyértelmű, konstruktív és offenzív magatartás váltja fel. Mivel meggyőződésünk, hogy a magyar mozgókép a magyar nemzeti kultúra elválaszthatatlan része és az európai kultúra integráns része, ezért kötelességünknek tartjuk ennek védelmét és az ehhez szükséges normális működés feltételeinek megteremtését. Mindent meg kívánunk tenni annak érdekében, hogy szakmánk megőrizhesse autonómiáját, méltóságát és tisztességét.
Budapest, 2011. 12. 21. Tarr Béla, Kende János, Janisch Attila TARR BÉLA INTERJÚ
Orosz Anna Ida A legek filmje Jankovics Marcell: Az ember tragédiája
A legtöbb idegen nyelvre lefordított magyar irodalmi mű (Az ember tragédiája), a legismertebb élő hazai animációs filmrendező (Jankovics Marcell), az idehaza leghosszabb ideig gyártásban lévő (23 év), ráadásul hosszát tekintve is a legterjedelmesebb rajzfilm (160 perc), a legmonumentálisabb és legdrágább hazai animációs vállalkozás a rendszerváltozás óta (a film alkotói hozzávetőlegesen 700 millió forintra saccolják a film gyártási költségeit). Minden kétséget kizárólag a legek filmjével állunk szemben.
Magyar Örökség díjjal ismerik el a kecskeméti rajzfilmstúdiót
A rangos elismerést december 17-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében veheti át az alkotóközösség nevében Mikulás Ferenc, a stúdió vezetője.
2011 több szempontból is jeles esztendő a Kecskemétfilm Kft. életében. Idén ünnepelték alapításuk 40. évfordulóját, év végére elkészül 3D stúdiójuk, és elérték a sokszor emlegetett célt: 100 részessé kerekedett a Magyar népmesék sorozat. Utóbbival kapcsolatban jövő hét szerdán Budapesten, az Uránia filmszínházban tart sajtótájékoztatót Mikulás Ferenc az MTV és az MTVA vezetőivel közösen. Tovább...
Magyar siker az Animatekán
Az elmúlt héten megrendezett, ljubljanai Animateka Nemzetközi Animációs Filmfesztivál különdíját kapta Damó Zsolt és Sántha Dénes fiatal nagyváradi alkotók http://communism2010.ro című animációs filmje.
Max Andersson zsűritag az „univerzális téma tiszteletlen, lényegretörő és erőteljes bemutatását” díjazta a filmben. Az alkotás az AZYL és BUSHO filmfesztiválok által meghirdetett „Életreklám” workshop keretében, Patrovits Tamás budapesti animációsfilm-rendező és tanár irányítása alatt, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékén készült 2010-ben.
Az Animateka fesztiválon idén kiemelten sok, hét magyar animációs film szerepelt versenyben.
A lerajzolt Isten
Hatalmas vállalkozás kerül mindjárt a mozikba: Az ember tragédiája rajzfilmváltozatán 23 éven át dolgozott Jankovics Marcell, és végül 160 perces mű lett belőle. Lenyűgöző tárlatot kapunk az emberiség küzdelmeiről, nagyon kevés empátiával.
Nagy számok bűvölik el a nézőt, ha felkészülten igyekszik erre a filmre a moziba. (Sőt, esetünkben inkább filmszínházba.) Az ember tragédiája című dráma rajzfilmváltozata ugyanis 23 évig készült, és 160 perc hosszú.
Azt is tudhatja előre „az ember”, hogy nagyon nehezen dramatizálható műről van szó. Lényegében filozófiai szöveg ez, ráadásul verses, és százötven évvel ezelőtti nyelvezeten: még úgy is nehéz figyelni rá közel három órán keresztül, ha élő ember mondja, pláne ha csak narrációt hallunk a moziban. Ugyanakkor a mozgó rajz rengeteg lehetőséget ad, hiszen sokkal érzékibb is lehet, mint néhány színpadon beszélő jelmezes. Lerajzolni bármit lehet, a műfaj az asszociácóknak olyan széles lehetőséget ad, amire színház csak sokkal kötöttebb keretek közt képes.Tovább...
Harmincéves a Vuk
Dargay Attila Vuk című rajzfilmje idén december 10-én lesz harmincéves. A kis róka meséje a 80-as évek legnézettebb magyar filmje volt: 1981 és 1989 közt közel 2,5 millióan látták Magyarországon. Az évforduló napján a film ismét megtekinthető lesz nagyvásznon, a Corvin moziban, egykori bemutatójának helyszínén. A film vetítését ünnepi műsor kíséri, melyen a film szereplői számára a hangjukat kölcsönző neves színészek is jelen lesznek - többek között Pogány Judit, Koltai Róbert, Haumann Péter, Benedek Miklós és Bitskey Tibor -, és visszaemlékeznek a film készítésére. A vetítés után kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség az alkotók és a közönség között. A vetítés időpontja: december 10., szombat, 16 óra. Jegyek a Corvin mozi pénztárában kaphatók.
Varga Zoltán Beszéd helyett A zörej kiemelt szerepe az animációs filmben
A Tarzan 1999-es rajzfilmváltozatának egyik jelenetében az emberek éppen üresen hagyott táborát megtaláló állatok - egy majomcsoport és barátjuk, egy elefánt - improvizatív előadással szórakoztatják magukat. Terk, a módfelett izgága majom az írógép billentyűit nyomogatva arra lesz figyelmes, hogy a masina által produkált hangok egyfajta ritmusba - ha úgy tetszik, kis dallamba - rendeződnek, s ez annyira inspirálja őt, hogy nyomban ráveszi cimboráit, csatlakozzanak hozzá a szokatlan hangprodukcióban. Az írógép billentyűinek kattogásához így társul előbb a tányértörés hangja, utóbb pedig a szakadásé, amint egy másik majom lapokat tép ki egy könyvből. Hamarosan a táborban található valamennyi tárgyat fölhasználják produkciójukhoz, melyet Terk folyamatos verbális utasításai és biztatásai irányítanak. A kollektív mulatozás akusztikus eredményét joggal nevezhetjük zörejzenének, amelyben az evőeszközök leejtése vagy az étkészlet darabjainak ütögetése éppúgy hangképző elemként funkcionál, mint a dobolás a kémcsöveken, a labdázás egy koponyával, netán a szekrények fiókjainak ki- és behúzogatása. Ez a rakoncátlan jelenet a filmhang kutatásának szempontjából voltaképpen nem más, mint annak a hanghierarchiának a demonstrálása, ami az animációs filmek tekintélyes hányadát fémjelzi. Mint hallható, ezt a szekvenciát alapvetően a zene és a zörej elsődlegessége jellemzi akusztikailag - amit még nyomatékosabbá tesz az, hogy jelen esetben zene és zörej egyenértékűvé válnak, tulajdonképpen egybeolvadnak -; miközben a tagolt beszéd másodlagosként tételezhető, Terk lelkes instrukciói vagy elragadtatottságát konkretizáló megszólalásai elvesznek a zene/zörej hangjai között, másodlagossá redukálódnak. Az alábbiakban azt kísérlem meg fölvázolni, hogy ez a fajta hanghierarchia általában véve jellemző az animációs filmre, illetőleg ezen belül a zörejek kiemelt szerepével kapcsolatos megfigyeléseket szeretnék tenni. Tovább...
Elhunyt Zdenek Miler, a Kisvakond atyja
Kilencven éves korában szerdán elhunyt Zdenek Miler cseh filmrendező, a világhírnévre szert tett csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond megalkotója.
Zdenek Miler cseh animációs filmrendező és képzőművész egész életét a Kisvakond történeteinek szentelte: hetven rajzfilmjéből hatvannak a hőse a Kisvakond (csehül Krtek), és Miller sajátos rajzai több mint negyven gyerekkönyvben találhatók meg.
Miler pályafutása a háború alatt a zlíni filmstúdióban indult, majd a prágai Barrandov stúdióban dolgozott. Első saját, máig is elismert filmjét 1948-ban már itt készítette A milliomos, aki ellopta a Napot címmel.Tovább...
Médiatanács: indulnak a tévéfilmes pályázatok
Animációs filmekre 90 millió, dokumentumfilmekre 140 millió, ismereterjesztő filmekre 110 millió forint jut.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa filmes pályázati felhívásokat bocsátott ki a nem egész estés televíziós műfajok támogatására. A dokumentum-, ismeretterjesztő és animációs filmek alkotói még az idén összesen 340 millió forintos támogatási keretre pályázhatnak.
A Médiatanács 2011. évi támogatási tervében meghirdetett pályázatokon keresztül az animációs filmekre idén 90 millió, a dokumentumfilmekre 140 millió és az ismereterjesztő filmekre 110 millió forint jut. A Médiatanács által kibocsátott új szemléletű pályázati felhívások figyelembe veszik a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos koncepcióját, a mintegy fél éve tartó filmszakmai konzultációk során született javaslatokat, valamint a több mint 14 éves pályáztatási gyakorlatot, így az alkotók a korábbiakhoz képest egyszerűbb, ésszerűbb és kiszámíthatóbb rendszer szerint pályázhatnak. Tovább...
Be van fejezve a nagy mű Az ember tragédiája kritikája
Vizuális költészet és filozófia teszi még komplexebbé és rejtelmesebbé Madách monumentális színdarabját Jankovics Marcell nagyívű adaptációjában - összeállt a korábban már részeiben itt-ott bemutatott nagy mű. Pazar képek, elgondolkodtató interpretációk láthatóak az életmű megkoronázásának szánt alkotásban. De - miként a Tragédiában Lucifer szelleme - ott kísért folyamatosan a kérdés: megérte?
Az ember tragédiája színrevitelének legfőbb kérdése a színházban is minden alkalommal az, hogy a rendező miként értelmezi (át) a magyar drámairodalom legfilozofikusabb, aktualizáló újragondolásért szinte kiáltó darabját. Megfilmesítésnél sokszorosan ez a helyzet, hiszen a szerzőnek amellett, hogy magáról a mondanivalóról kell előállnia egy koherens interpretációval, közben az adaptáció érvényességét is bizonyítania kell, vagyis azt hogy érdemes volt egy az eredetitől eltérő médiumban (filmen) megjeleníteni a művet. Tovább...
Orosz Anna Ida A 3D artisztikus felhasználásáról (Fordulópont; Switez elveszett városa)
Aki arra kíváncsi, hogy mostanság mitől döglik a légy az animációs filmek háza táján, akkor az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál olyan állandó versenyen kívüli válogatásaira érdemes jegyet váltania, mint a Cartoon d’Or-jelöltek vagy a Világpanoráma elnevezésű blokk. A most következő rövid írásban a két blokkból szemezgetve egy-egy zsánerében és témaválasztásában teljesen eltérő munkát teszünk egymás mellé. A rögtönzött összevetést az indokolja, hogy mindkét filmnek technikájában, kivitelezésében közös a vállalása: formailag egyedi, újszerű látványvilág megalkotására tesznek kísérletet a kompjúteres 3D-s animáció eszköztárára alapozva. Tovább...
Orosz Anna Ida Befejezetlen vonalak Szubjektív és objektív emlékezet két animációs dokumentumfilmben
Az animáció és a dokumentumfilm egymástól látszólag távol eső közelítésmódjainak összeházasítására a filmtörténet kezdete óta voltak kísérletek: a valóságban megtörtént eseményeket (helyszíni filmkamera hiányában) a mozgóképes híradások számára már egészen korán rekonstruálták – a legemblematikusabb példa erre ALusitania elsüllyedése. A filmemulzió technikailag meghatározott erősebb-gyengébb fényérzékenységéből következő plasztikus filmkép részletgazdagságát azonban hiába is akarná földi halandóként az animátor imitálni, így a dokumentumanimáció fázisonként megalkotott képkockái legritkább esetben akarnak a konkrét esemény szemtanúi lenni, rajtuk nem a „szemük” előtt játszódó, a rajtuk kívül is létező események peregnek, hanem a filmalkotó képzelete és keze szabta világ mozdul meg. Míg a „live action” dokumentumfilmek gyakran titkolni szeretnék alig leplezhető konstruált mivoltukat (vö. cinema verité), addig az animációs film éppen ebből kovácsol erényt magának. Ennek megfelelően az animációs dokumentumfilm úgy lesz a valós események megjelenítője, hogy azokat – nem titkolt módon – a filmkészítő belső világán szűri át. Tovább...
Jankovics:
Az első jelek hátulról jöttek
70. születésnapjára elkészült a 28 évig rajzolt Az Ember Tragédiája - novemberben bemutatják. Másodszor menesztették a Nemzeti Kulturális Alap éléről. Először, mint mondta, politikai okokból. Most csak sejti miért. Mindenesetre keményen odaszól utódjának, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága elnökének, L. Simon Lászlónak. Tovább...
Médiatanács:
350 millió a közösségi tévék, rádiók jövő évi rezsiköltségeire, 340 millió a nem egész estés filmekre
A televíziók legfeljebb havonta 700 ezer forinthoz, a rádiók 600 ezer forinthoz, a kisközösséginek minősülő médiaszolgáltatók 400 ezer forinthoz juthatnak.
Több száz milliós pályázati kiírásokról döntött szerdai ülésén a Médiatanács. A pályázati pénzek a közösségi médiaszolgáltatók üzemeltetési és fenntartási költségeire fordíthatók, és pályázati forrásokhoz juthatnak a dokumentum-, ismeretterjesztő és animációs filmek alkotói is. Tovább
Az Oscar-díjas rendező személyesen vette át a trófeát Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmművészeti találkozóján szombaton.
Rófusz Ferenc Ticket című animációja nyerte az 56. valladolidi filmfesztivál Arany Kalász fődíját. Az Oscar-díjas rendező személyesen vette át a trófeát Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmművészeti találkozóján szombat este – közölte a hirado.hu-val a Magyar Filmunió. Tovább...
A 3D film halott, de itthon még vegetál
A slate.com elemzője szerint a kapzsi moziláncok és stúdiófőnökök a válogatós nézőkkel és a kókler filmesekkel közösen ássák a sírt a 3D-láztól félőrült Hollywoodnak: Amerikában többen nézik 2D-ben a 3D filmeket, mint térhatású szemüveggel. Magyarországon viszont épp fordított az arány. „A 2D filmet lassan múlt időbe tehetjük” – mondta még 2008-ban Jeffrey Katzenberg , aki Disney-exelnökből lett a DreamWorks SKG társalapítója, de a tendenciák csak félig igazolják őt. Tavaly óta rebesgetik, hogy lejtmenetbe került a 3D-technológia, és az egészet csak azért erőltetik a hollywoodi stúdiók és a nagy moziláncok, mert így áremeléssel kompenzálhatják a csökkenő jegybevételeket, megnehezíthetik a kamerás kalózok dolgát, és konkurenciát jelenthetnek a házimozizásnak.Tovább...
Nem részesedtem a Macskafogóból
A héten ünnepeljük a Macskafogó című egészestés rajzfilm 25. születésnapját. Másfélmillió nézőt hozott az 1986-ban bemutatott film a moziban, bár az akkori kritikák fanyalogtak. A rendezőjét, Ternovszky Bélát a 2007-es folytatásról is faggattuk.
Miért vágtak bele az első részbe 1983-ban?
Mert jó ötletnek tűnt. Bár a Filmfőigazgatóság nem találta támogatandónak, hisz már akkor is Az ember tragédiája vitte a pénzt. Az ellen azonban nem emeltek kifogást, hogy a Pannónia Filmstúdióban megcsináljuk, amennyiben szerzünk rá szponzort.
Újabb pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Filmalap Forgatókönyv, filmterv fejlesztési és filmgyártás előkészítési támogatás
Forgatókönyv és filmterv fejlesztési támogatásra, valamint filmgyártás előkészítési támogatásra is kiírta a pályázatot a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. A testület két hete az egészestés produkciók gyártásának támogatási pályázatát hirdette meg - adta hírül az MTI.Tovább...
Hófehérkétől Kirsten Dunst melléig
Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Pixel Vienna számítógépes grafikai és animációs konferenciát. A lelkes osztrák önkéntesek által szervezett kétnapos, angol nyelven tartott rendezvényhez idén a tavalyihoz hasonlóan egy egész napos animációs fesztivál csatlakozott, melyen Ars Electronica-díjas rövidfilmeket, és az idei SIGGRAPH fesztiválon szereplő kisfilmeket, reklámokat és videoklipeket mutattak be. Az idei Pixel Viennán láthattuk, milyen hosszú utat tett meg az animáció az animált törpéktől Will Smithig.Tovább...
„Se ruhában, se meztelenül” – van-e pornográfia a Magyar népmesékben?
Nemsokára kiteljesedik a Magyar népmesék sorozata. Mikulás Ferenc, a sikeres meseszéria kitalálója elárulta a hvg.hu-nak, a századik részt még idén bemutatják közkívánatra. Ám a sorozat nem csupán itthon sikeres, a japánok és az olaszok is szeretik. A románok viszont az egyik rész betiltását fontolgatták.
A Magyar Nemzeti Filmalap kiírta első pályázatát Szeptember 21-től folyamatos beadással
A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság forgatókönyv/filmterv-fejlesztési, filmgyártás-előkészítési és filmgyártási célú, közvetlen, vissza nem térítendő, szelektív támogatására irányuló nyílt pályázatot hirdet.
A pályázati kiírásban nem szereplő kérdésekben a Támogató mindenkori Támogatási Szabályzata és Kontrolling Szabályzata, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (Mktv.), valamint a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései irányadók, különös tekintettel az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezéseire. A pályázati eljárás folyamatos, a Támogató a kérelmek beérkezése sorrendjében kezdi meg a pályázatok feldolgozását és a rendelkezésre álló erőforrások figyelembevételével hozza meg döntését. A pályázatok elbírálásának sorrendje eltérhet a beérkezés sorrendjétől. Tovább...
Vajda Béla halálára
Fájdalmas veszteség érte a magyar mozgóképművészek közösségét. Vajda Béla animációs filmrendező, Balázs Béla-díjas Érdemes művész 2011 szeptember 14-én, súlyos betegség következtében elhunyt.
Vajda Béla 1935-ben született. Műszaki főiskolai diplomájának megszerzése, s rövid formatervezői gyakorlat után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendező és operatőr szakon végzett, de már ezidő alatt is készített animációs filmeket. 1968-tól a Pannónia Filmstúdió rendezőjeként gyarapította a magyar animációs művészet hazai és nemzetközi sikereit, az utóbbi években a Magyar Rajzfilm Kft rendezőjeként alkotott. Számos rangos fesztíváldíja közül kiemelkedik az 1981-ben elnyert cannes-i Arany Pálma, mellyel Moto Perpetuo című bölcs humorú, filozofikus egyedi filmjét jutalmazták. Vajda Béla életművében az animációs- és a dokumentumfilm speciális lehetőségei találtak egymásra, s teljesedtek ki. Finom, ámde élesen groteszk humorával az emberi élet és társadalom jelenségeit, visszáságait tárta fel meg sajátos összefüggésekben, felelős személyességgel. Sokoldalú műveltségével, szakmai itelligenciájával Vajda Béla azon polihisztor-alkotók egyike volt, akik a magyar rajzfilmművészet karakteres arculatát kialakították, és elismerten magas minőségét garantálták. Művei trendek és technológiák változásainak dacára is érvényesek és élvezetesek maradnak, így alkotói szelleme mindaddig hatni fog, míg művei vetíthetőek lesznek. Vajda Bélától a Magyar Filmművészek Szövetsége Animációs Szakosztálya tagjai, mint kollégájuktól, mesterüktől és barátjuktól is búcsúznak. Emlékét megőrizzük.
M Tóth Évaszakosztálytitkár
A Manifeszt Vajda Bélával készült korábbi interjúja itt olvasható.
Világféltés(1. rész: Reisenbüchler Sándor és a kollázstechnika) Kelemen Ilona / Zenit
„Úgy képzelem el a jövőt, mint egy szürrealisztikus mesefilmet.”
(Reisenbüchler Sándor)
Reisenbüchler Sándor különös utat járt be az animációs filmrendezők térképén. Dokumentumfilmesnek indult, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1964-ben, a híres Herskó János osztályban végzett, és olyan filmesekkel tanult, mint például Sándor Pál, Simó Sándor, Gyarmathy Lívia. Osztályfőnöke javaslatára fordult az animációs film felé. Tartalmilag súlyos mondanivalóval ruházta fel látomásszerű képeit, amelyben mindig visszatér a világon való segíteni akarás, és kiáltványszerű megnyilvánulásai híven tükrözik világlátását. Jó megfigyelőképességekkel rendelkező dokumentumfilmesként képezi le filmjeit, kollázstechnikája segítségével mossa össze a múltat, a jelent és a jövőt. Tovább...
Világféltés(2. rész: Reisenbüchler Sándor: A Nap és a Hold elrablása) Kelemen Ilona / Zenit
„A Nap és a Hold elrablása című filmem mérce lett, ennél rosszabbat nem szabad csinálnom, és ezt az utat kell megtartanom.”
(Reisenbüchler Sándor)
Reisenbüchler saját mitológiájában rendszeresen ütközteti a Jó és a Rossz fogalmát. Különösen érdekes ez az 1968-ban készült A Nap és Hold elrablása című animációs filmnél. A Nap mesebeli jelentése egészen különleges, hiszen a Rendet a Világosság szüli, a Világosságot pedig a Nap, így a meseszó nyíltan vagy burkoltan mindig a Nap körül forog. A fény elrablása a mesékben a nap- és holdfogyatkozás metaforája, hiszen tudományos elméletekkel ezt nem tudták megmagyarázni, így maradt a mítosz a világosság elrablása körül. A fény elrablásáról szóló mesék alaptípusa az Égitestszabadító[1]. E mesékben sárkány, óriás, medve, tengeri szörny vagy az ördög a Napot, a Holdat és a csillagokat rabolja el.Tovább...
Világféltés (3. rész: Reisenbüchler Sándor: Boldog világvége, A fény pillanata) Kelemen Ilona / Zenit
„...és jött a sehonnan fújó szél.”
(Reisenbüchler Sándor)
Reisenbüchler Sándor Boldog világvégével köszönti nézőjét 1999-ben. E filmjét ugyanaz a környezet- és kultúraféltő aggódás járja át, mint az ezt megelőzőeket, ám különbözik is az eddigiektől. Reisenbüchler ebben a filmjében groteszk módon teszi egyfajta idézőjelbe az addig használt elemeit. „Nagybüdös romantika mindenütt” – így kezdődik a film, és a következő képekben giccs-hangulatot idéző fényképeket és kollázsokat láthatunk. A Walt Disney-féle mesevilág szereplői elevenednek meg, utalva azokra a művi motívumokra, amelyek naggyá tették e rajzfilmstílus képviselőjét.Tovább...
Gulps: A világ legnagyobb stop-motion animációja mobilarena.hu
A világ legkisebb stop-motion animációs filmje után most a vala készített legnagyobb is a Nokia N8 segítségével került leforgatásra.
A Nokia N8 bevezető reklámhadjárata keretében két Guinness világrekord is megöntésére került, hiszen Svédországban 428 négyzetméteres szabadtéri kivetítőn játszott le filmeket, míg a Wallace és Gromit alkotói a 12 megapixeles szenzor bevetésével készítették el „Dot” címen a világ legkisebb stop-motion animációs filmjét. A finn gyártó marketinggépezete azonban továbbra sem pihen, így nemrég egy újabb Guinness rekord is megdöntésre került, hiszen három Nokia N8 segítségével készült el a világ legnagyobb stop-motion animációs filmje. A Gulp című rövidfilm a Dél-Walesben, egy daru 36 méter magasra emelt kosarából került rögzítésre, ahonnan körülbelül 1022 négyzetméteres területet látott be a Nokia N8 kamerája. A homokba rajzolt minták között úszó halászhajó története alant látható, melyet a werkfilm követ.
„Túlcsordul ott a képzeletnek karcsú serlege” – Szoboszlay Eszter Boltosmesék című munkájából kölcsönvett idézet jellemzi talán a legtalálóbban az idén 10. születésnapját ünneplő Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, legyen szó a kísérőprogramok színes repertoárjáról vagy a tematikus blokkokba passzírozott megannyi mozgóképes alkotásról. A kortárs nemzetközi animáció legfrissebb trendjeiről a partnerfesztiválok válogatásaiból tudtunk értesülni: ilyenek voltak a hazai Anilogue és Busho mellett, a kínai CICDAF rövidfilmjei, a londoni LIAF, az elmúlt két év Annecy fesztiválok díjnyertes munkái, a stuttgarti Trickfilmfestival tavalyi programjának válogatása, vagy a 2010-es Cartoon d’Or öt jelöltje. A rég- és a közelmúlt animációit az idén születésnapos magyar alkotók, Richly Zsolt, Jankovics Marcell, Cakó Ferenc, Szilágyi Varga Zoltán és Orosz István, illetve a zsűrik filmrendező-tagjainak életműcsokrai elevenítették fel. A vissza a szülőföldre címet viselő összeállításban a külhonba szakadt magyar származású animációs mesterek alkotásai soroltak be, úgy, mint John Halas, az brit animációs film atyja és a nemzetközi animációs szervezet, az ASIFA alapító elnöke; a bábfilmjeiről és hollywoodi sci-fijeiről elhíresült George Pal vagy az experimentális rajzfilm egyik vezető egyéniségeként számon tartott Jules Engel munkái. A Liszt-év kapcsán a zene és az animációs filmek hangi világa kapott hangsúlyos szerepet a KAFF tematikus összeállításaiban.Tovább...
Széchenyi szemöldökén lovagol a magyar diák
Oktatási segédanyagnak szánják azt a filmsorozatot, amelyben 3D-s animációk és élőszereplős jelenetek próbálják izgalmassá tenni a magyar történelmet iskolások számára. A gyerekek legalább így valamit megjegyeznek - mondja az Időutazás az osztályteremben rendezője, aki maga is videojátékokon nőtt fel. A tervezett 50 részből öt epizód készült el most, az iskolák részéről már van érdeklődés.
Szamárfüles atlasz, összefirkált tankönyv és repedezett térkép helyett projektor, film és Facebook - ilyen lehetne a 21. századi történelemóra. Legalábbis így képzelték el az Időutazás az osztályteremben című sorozat alkotói, akik a digitális tananyagfejlesztésre kiírt állami pályázaton elnyert pénzből hét hónap alatt rakták össze az eddig elkészült öt részt. A folytatáshoz újra pályáznak. Bár a megvalósításra a pénzt a határon túli magyarság támogatását célzó Szülőföld Alap (ma Bethlen Gábor Alap) pályázatán nyerték, úgy tűnik, modern oktatási anyagra a határon belül is szükség van. Ezt jelzi, hogy a készítők szerint már most van érdeklődés több iskola részéről, pedig még csak a főcím nyilvános. Tovább...
Nagy Bori / Prizma Ki viszi át a túlsó partra?
(Illés István: track32)
Illés István eredetileg videoklipként nevezte a KAFF-ra a track32-t. Ebben a kategóriában kevés esélye lett volna, hiszen alkalmazott animációnak ritkán jár fődíj. Ám a sors közbeszólt, az előzsűri ugyanis a MOME médiadesign szakon végzett alkotó munkáját átsorolta a diplomafilmek szekciójába, s emiatt jóval nagyobb figyelem irányult Illés alkotására – akkora, hogy végül hazavihette a fesztivál nagydíját.Tovább...
Stőhr Lóránt / Élet és Irodalom Soksávos út(10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, június 15-19.)
Az animációs film volt a Magyar Filmszemle sokáig előszobáztatott mostohagyermeke. Ám amire befogadták a szemlén, addigra bizonytalanná vált az éves magyar filmmustra léte is. A magyar animációnak azonban van egy saját filmfesztiválja Kecskeméten, így aztán az a furcsa helyzet állt elő az idei, forradalmi évben, hogy két hónapon belül kétszer is megmérettek idehaza az animációs filmek, előbb egy szűkebb, minőségibb, utóbb egy teljességre törekvő válogatásban. A bőség azonban viszonylagos, mert az idei KAFF-on a korábbiaknál kevesebb volt az izgalmas versenyfilm, amit csak részben kompenzáltak a versenyprogramból ki- és egy külön kategóriába bezárt, színvonalas diplomafilmek. Tovább...
KAFF – Díjnyertes animációs filmek a Daazo.com kínálatában 10 éves a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
A magyar animáció számára 2011 igazi jubileumi év: 10 éves a KAFF, 40 éves a Kecskeméti Rajzfilmstúdió, 70 éves Jankovics Marcell, 60 éves Cakó Ferenc és még számos animációs filmrendező ünnepel kerek születésnapot. A jeles alkalomból a Daazo.com - együttműködésben a Kecskeméti Animációs Filmfesztivállal - egy különleges rövidfilmes gyűjteménnyel jelentkezik.Tovább...
Orosz Anna Ida Magyar animáció:
képzőművészet
és/vagy film? (Animációk a Szemle versenyprogramjában)
Míg korábban a „K”, azaz a kísérleti és kisjátékfilmes szekcióban mutatkozott be elvétve egy-két magyar animációs film, az idei Filmszemlén először indultak külön versenykategóriában. Ennek megfelelően a hazai animációs egyedi filmek mai trendjeiről is valamivel árnyaltabb kép alakulhatott ki a nézőkben – de korántsem biztos, hogy (avagy biztos, hogy nem) a legárnyaltabb.
Habár az animáció elsősorban eltérő technikai megvalósítása révén különíthető el a filmművészet „live action” vállfajától, a magyar animációban hagyományosan erős a jelenléte azoknak az alkotásoknak, amelyek elsősorban megmozgatott képzőművészetként gondolnak magukra. Ezek a markáns stílusvilággal rendelkező filozofikus, látomásos, illetve bölcseleti jellegű animációk a művészet, az alkotás, a gondolkodás, a létezés alapkérdéseit, örök dilemmáit feszegetik. Az idei szemle tizenegy animációt magába foglaló versenyszekciójában a magyar animáció festői és absztrakt hagyományaihoz kötődő filmek ugyanúgy képviselve voltak, mint a szerző jelenlétét ugyan nem titkoló, azonban a klasszikusabb narrációt sem nélkülöző alkotások, amelyek a tiszta képzőművészet helyett szívesebben nyúlnak a (natúr)filmes eszköztárhoz. Tovább...
Richly Zsolt – Marék Veronika: A kékpöttyös elefánt Tamás Zsuzsa
Ha azt mondom, A kockásfülű nyúl, mindenkinek Marék Veronika neve jut először az eszébe. Pedig az 1975 és 1978 között készült rajzfilmsorozatnak „csak" forgatókönyvírója; Richly Zsolt rendező nélkül generációk kedvence nem lett volna az, ami. Együttműködésük azonban korábbi keletű. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára a hatvanas években ifjúsági lapoknak, magazinoknak készített illusztrációkat: ilyen, havonta megjelenő képregénysorozat volt A kékpöttyös elefánt is. Az orrát – ormányát – mindenbe beleütő, kíváncsi és barátkozós kiselefánt kalandjaihoz Marék Veronika írt szöveget. Őt a most szülővé váló nemzedék azért szerette gyerekkorában (és szereti szülőként is mind a mai napig), mert szóban és képben is tud egyszerűen nagyszerű lenni. A kékpöttyös leleményei elsősorban vizuálisak – ahogyan a pingvin kölcsönadja a frakkját, ahogyan a sün almát visz tüskés hátán, az elefánt pedig szúrós gesztenyét tüskétlen hátán –, mégsem lennének teljesek a kísérő szövegek nélkül. A sok „nahát"-tal tarkított kötet (minden újonnan megismert állatnak jut egy) kiváló „csak még egyet" típusú mesekönyv. Még egy nahát, még egy mese, de aztán szép álmokat! A könyv végén az elefánt is nyugovóra tér. (Vivandra, 2011)
In memoriam Dargay Attila
2011. március 2-án 18 órától emlékestet szerveznek Dargay Attila tiszteletére a Filmes Házban (Budapest, Ráday u. 31/K).
Az eseményen Dargayné Henrik Irén operatőrrel, Dargay Attila özvegyével beszélget Mata János filmrendező Attiláról és a Pannóniabeli napokról.
Vetítésre kerülnek Dargay Attila kevéssé ismert rövidfilmjei. Az emlékesthez kötődő kiállítás megtekinthető 2011. február 7-től.
Az elménket és tetteinket helyes irányba terelő animációról
(Geefwee Boedoe: Szennyezzünk!) Orosz Anna Ida / Prizma
A reklám- és propagandaüzenetek egyszerűsítenek, tömörítenek és stilizálnak; voltaképpen a rajzfilm formai sajátosságait sorolván ugyanezekkel a tulajdonságokkal kezdődik a lista, csakhogy az animáció a didaktikus szájbarágást vizuális humorral képes oldani.
Eheti rövidfilmes összeállításunkban az Oscar méltatlanul alulfrekventált animációs kisfilmes kategóriájának idei jelöltjeit vesszük sorra, öt részben.Tovább...
„Nem okozott maradandó károsodást”
- M. Tóth Géza az Oscar-jelöléséről Gyárfás Dóra / Index
Igazán nem nagy a magyar Oscar-jelöltek és Oscar-díjasok klubja. Jelöltből három (Jankovics Marcell, M. Tóth Géza és Koltai Lajos), díjazottból is három van: Szabó István, Zsigmond Vilmos és Rófusz Ferenc. Hatból három animációs alkotó, így a legutóbbi Oscar-esélyes M. Tóth Géza is, aki 2007-ben a Maestro című animációs rövidfilmjével került a legjobb öt közé. Most felidézi, mit jelent egy Oscar-jelölés, és milyen hatással volt az életére. Tovább...
Digitális azonosulás Az új képalkotási módszerek hatása a történetmesélésre Pálos Máté / Filmtett
Az utóbbi időben a képrögzítés technikai feltételei, módozatai és lehetőségei rohamosan megszaporodtak, és megkérdőjelezték a képről, a filmképről (és a filmről) alkotott fogalmainkat. Ha egy pillanatra eltekintünk attól a kérdéstől, hogy vajon a legújabb HD-kamerák képe mennyire megkülönböztethető a 35 mm-es filmétől, fontosabbá válik a többféle képtípus elterjedésének és a különféle képrögzítési módok egyszerűsödésének ténye. A képek és a képekhez kapcsolódó fogalmaink heterogenitása nehéz helyzetbe hozza a reprezentációval, fényképészettel, filmmel foglalkozó művészetelméletet. Tovább...
Bánóczki filmterve a Cartoon Movie-n A Dzsungel Lyonban
Bánóczki Tibor A Dzsungel (The Jungle) című filmtervét beválogatták a franciaországi Lyon-ban márciusban megrendezésre kerülő Cartoon Movie konferenciára, amely a legutóbb Sopronban megrendezett Cartoon Forumhoz hasonlóan egy animációs filmvásár kizárólag egész estés mozifilmek részére. Tovább...
Helló MFSZ! :) Nyitottam egy új 2D-s gyűjtőoldalt, a Living Lines Library-t, amit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, hogy minél több animáció iránt rajongó felfedezhesse.
A Livlily egy olyan oldal, ahol mozgáspróbákat, modell-lapokat, néhány könyvet és dokumentumfilmeket gyűjtöttem egy helyre, a világhálón szerteszét elérhető forrásokból, hogy mindenki számára könnyedén hozzáférhető legyen. Nagy Péter
Az animációktól a grafikákig „Krakkóban már nem először pakolom ki a bőröndömet, itt mindig otthon éreztem magam” Tomek Ducki
A számos nemzetközi díjat magának tudható, félig magyar, félig lengyel animációs filmrendező és grafikus, Tomek Ducki munkáiban a szavak helyett inkább a hangulatokra, a színekre és a hangokra helyezi a hangsúlyt. A Europan Star of Tomorrow 2008 címet is magának tudható, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) tanult huszonnyolc éves alkotóval medvékről, díjakról, animációkról és a Basement Jaxx-ről is beszélgettünk. Tovább...
Homokba írt gondolatok...
avagy, Cakó Ferenc más szemmel
Művész, aki a zenét és a rajzot eggyé gyúrta, művész, aki a világon egyedülálló, művész, akit érdemes közelebbről megismerni. Ő nem más, mint Cakó Ferenc, aki homokanimációival besöpörte a világ legnevezetesebb filmes elismeréseit. Beszélgetésünk során elárulta, hogy honnan indult, mi ösztönzi, milyen, mikor alkot, és ami nem utolsó, hogy hogyan és hol fogja ünnepelni 60. születésnapját. Tovább...
Nepp, a „mindenes” A magyar animáció képről képre VI. Lendvai Erzsi / Filmkultúra
Fiatalabb korában rajongói azt mondták, Paul Newmanre hasonlít. Barátai Dodinak is szólították, és híres volt szerénységéről. Pedig vele kezdődött a magyar animáció újhulláma, és jött el a nevetés ideje. A csepeli miliőből érkezett Nepp József mind tartalmilag, mind stílusában szakít az addigi rajzfilmes hagyományokkal: időszerű témái és groteszk látásmódja nyomán már felnőttfogyasztásra alkalmas népszerű és nagy nézettségű rajzfilmes produktumok születnek. Ő lesz a legsokoldalúbb, a Pannónia „filmgyár” animációs filmeseinek szellemi motorja, mindenese. Szenvedélyes csapatjátékos, ötletgyártó, korszakos figurák megalkotója, háttérfestő, zeneszerző, tanár. Munkatársai viccesen „Agy”-nak, „Jolly Joker”- nek hívták. Tovább...
Kétségtelen, hogy soha nem készült annyi képregényfilm-adaptáció Hollywoodtól Franciaországon át Tokióig, mint az elmúlt negyed században, a két médium párkapcsolatát mégsem csupán a posztmodern átjárások és a modern média-konglomerátumok áldásos hatása élteti. Szerelemről beszélhetünk első látásra, ami a Happy Hooligan 1900-as filmszkeccsétől a ’30-as évek Dick Tracy-moziszériáin, Tezuka Oszamu anime-feldolgozásain (Astroboy, Kimba) és a pszichedelikus olasz fumetti-filmeken (Baba Yaga, Danger: Diabolik) át egészen a hollywoodi dömpinget útjára indító 1978-as Superman-filmig ível. Ebből a régi szerelemből lett mára törvényesített, stabil gazdasági alapokon nyugvó és rendkívül termékeny érdekházasság – alapjait azonban rendületlenül a közös nyelv és a kölcsönös megértés jelentik. Tovább...
Waliczky Tamás:
Tom Tomicki kalandjai A Filmhu cikke
Waliczky Tamás médiaművészként tett szert nemzetközi hírnévre, jelenleg első egészestés animációján dolgozik. „A film egy fiktív önéletrajz. Tom Tomicki az én virtuális megfelelőm. A kalandjai nagyrészt utazással kapcsolatos kalandok. Utazás egyik városból a másikba, országokon és kontinenseken keresztül, de utazás álmok és emlékek között is” - mesélt a rendező a film történetéről vele készült interjúnkban. Jelenleg a hátterek és az animációk összeillesztése, valamint a végleges kompozíciók színeinek kidolgozása, és a világítások, speciális effektek kitalálása zajlik. Waliczky ezúttal nem a megszokott két személyes alkotóközösségben dolgozik feleségével, Szepesi Annával, a 3D animáció elkészültét magyar animátorok, modellezők, mocap-szakemberek és hangmérnökök segítik. A Tom Tomicki kalandjai-ban a rendező elmondása szerint a vizuális dramaturgia lesz a meghatározó, a narrativitás háttérbe szorul majd. A világpiacra szánt filmet rendezője legszívesebben Japánban látná viszont. Gyártó: KVB Kft. Költségvetés: 38 millió forint. A bemutató tervezett időpontja: 2011. vége
A magyar animáció
képről képre V. Foky Ottó Orosz Anna Ida
„A Foky-féle tárgyfilmek – és velük együtt maguk a nézők is – a fantázia éltetőerejével magától értetődően varázsolnak kesztyűből rablót, konzervből autót, fésűből kerítést, megszáradt kenyérdarabokból poszt-apokaliptikus romokat. Foky ősrégi sablonmeséket, a mindennapi világ dolgait játszatja el apró tárgyakkal, amelyek éppen a szokatlan szereplőválasztás miatt állítják meghökkentő fénytörésbe a jól ismert kliséket. Nem a meséken, hanem magán az animációs forma csodáján hökkenünk meg, azon, hogy el tudjuk hinni, hogy például a fürdőszobában (és a La Desodorában) a szappan Rómeó, a parfüm pedig Júlia.” Tovább...